Ma elég sokáig azt gondoltam, nem is írok bejegyzést, bár ez némiképp lelkiismeretfurdalással töltött el, hiszen tegnap sem írtam. Mentségemre szolgáljon, hogy tegnap aztán végképp semmi nem történt, pontosabban volt egy öregdiák találkozó, dehát az nem velünk történt:-). Ja, és néhányan itt maradtak egy hétre, jazz-kurzusra, remélem, a hét folyamán majd bele lehet hallgatni... (gasztro-sarok: mintha azóta, hogy itt vannak, kicsit emelkedett volna a kaja színvonala).
A nap első felében dán nyelv volt, ami délelőttöt és egy fél délutánt jelent, és ismét ez utóbbi volt, ami komolyabb nyomot hagyott bennem. Aztán volt még egy rövidfilm óránk, ahol két eléggé sokkoló angol rövidfilmet néztünk meg - ha ez bárkit érdekel, begyűjtöm a címeket, esetleg a dvd másoltatással is megpróbálkozom (írj!).
De a nap fő eseménye a vacsora utáni választási - hmm, micsoda is? talán kerekasztal - beszélgetés volt, emiatt még a vacsi is korábban volt.
A suli nagytermébe további székeket zsúfoltak be, és a velük szemben elhelyezett hosszú asztalnál 8 párt képviselője jelent meg, a kereszténydemokratáktól a radikális balig (talán csak a liberálisok nem képviseltették magukat). Az igazgatónk volt a moderátor, és még a TV2 hírek is megjelent, és elég komolyan forgattak (utána a többiek meg is nézték a tv-ben, én sajna lemaradtam, de erről később).
De a legfantasztikusabb az volt, hogy a gyűlés a morgensamlingok mintájára énekléssel kezdődött és végződött, és mindenki kieresztette a hangját, senki sem szégyenlősködött. Le lehet vonni a konzekvenciát, én úgy mondanám, hogy mindenki örömét lelte abban, hogy így ennyien együtt voltunk. (A képen baloldalt a fekete pulcsiban a zongorán kísérő Pernille-t lehet látni, aki a kórust vezeti, ő tartja a hétfő és péntek délutáni dánt, és nekünk ráadásul házvezetőnk. Imádom a csajt:-). És a képen láthatjátok még a képviselőjelölteket is énekeskönyvvel a kezükben, énekelve:-).)
A beszédeket, kérdés-feleleteket nagyrészt persze nem értettem, bár nagyon igyekeztem, de nem volt fújolás, csak kicsit kisebb és jóval nagyobb tapsok, nem volt egymás szavába vágás, türelmetlenség, és nem volt, hogy ha valaki megkapta a szót, akkor ne tudta volna továbbadni. Egyszóval, nekem nagyon kulturáltnak tűnt az egész, és el tudtam hinni, amit Kurt pénteken mondott, hogy inkább csak részletkérdésekben vannak árnyalatnyi eltérések. Annyit mindenesetre értettem, hogy - lehet, hogy a helyszín miatt is - az oktatás kérdése nagyon sokszor elhangzott.
Egyébként nyitott volt a rendezvény, rajtunk és a jazzes seniorokon kívül ismeretlen arcokat is láttam. A beszélgetés cca. 2 órán át tartott, majd kávé, tea, süti mellett lehetőség volt személyes beszélgetésekre is.
Mivel viszont negyed 10-re meghirdették, hogy nyitva lesz az uszi, én gyorsan leléptem, és lenyomtam az 1 km-emet. Na, emiatt késtem le a tv-zést, de végülis szerintem ott sem értettem volna jobban, a fejemet meg a tükörben is megnézhetem:-).
Jó kis nap volt. És közben persze olvasom az otthoni Indexet és egyebeket, és így most megint billegésbe fogott a mérleg. Mert ez itt annyira más, én úgy mondanám, egyszerűen egészségesebb...