A buszok menetrend szerint 6 órakor startoltak az iskolától (még sötétben). 
Frederikshavnbe mentünk, ahol felszálltunk a 10 órakor induló Stena Line járatra. Ez a cég bonyolítja a skandináviai tengeri közlekedést. A Stena Saga nevű hajón utaztunk, amelynek méreteit megpróbáltam képekkel megmutatni, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy meg tudom mutatni. Mindenesetre mi a 8. szinten húztuk meg magunkat egy bárban, volt is némi probléma később, hogy vendégszerűen kellett viselkednünk (nem fekhettek a padokon, és nem ehettük a szépen elcsomagolt szendvicskéinket). Majd 9 órát töltöttünk a fedélzeten, de egy nagy pirospont a tanároknak, mert szerveztek programot.
1 órakor a kórus kivonult a középső közlekedő térbe, leültek a lépcsőkre, és Pernille gitárkíséretével előadták a repertoárt, amit mi lelkes ovációval és tapssal támogattunk. Volt is hallgatóság szép számmal, és miután valamelyik srác odagurította a sapkáját, és többünk dobott is bele valamit, volt kívülálló is, aki adakozott.
Ezután 2
-kor jött az igazi meglepetés, akadályversenyt szerveztek nekünk a hajó egész területén. (Valamelyik korábban itt tanuló magyar nagyon találóan jegyezte meg, hogy a dánok igen kreatívak az idő eltöltése terén…). Szóval ilyen feladatok voltak: hányféleképpen tudsz ölelni (egy igen jóképű fiút ölelgethettem, anélkül, hogy tudtam volna, miért, mert csak utólag fordították le a feladatot).
Aztán cetlihúzással sorsolt testrészeinket kellett összeérinteni, így alkotva emberszobrot. Innen egy vakvezető segítségével becsukott szemmel kellett 1 szintet lebotorkálni, ahol is dán zászlót festettünk egymás arcára (így lettem tehát én is dán), és elénekeltünk valami nagy dán dalt (remélem, nem a himnuszt). A következő állomáson adott idő alatt kellett minél több ruhadarabot kicserélni (ebből szerencsésen kimaradtam), majd gumiálarcban kellett a shopban 10 koronáért vásárolni (úgy döntöttem, ezt sem erőltetem). 
Viszont a következő feladatban az egyik kajütfolyosón kellett a rajtunk lévő ruhadarabokból minél hosszabb csíkot kirakni, úgyhogy én is megszabadultam még a nadrágomtól is (erről nem készült fotó). Igen mókás volt, hogy egy pasi épp akkor jött ki a kajütjéből, amikor mi elkezdtünk öltözni – nem tudom, mit gondolhatott. Innen 2 fiú a hátán vitt fel 1-1 lányt a következő szintre, ahol befejezésül csasztuskát kellett írni az iskoláról, a kirándulásról. A dalok előadása ráadásul jóval később, talán 1 órával később történt, amelyet a kiértékelés és eredményhirdetés követett (a fődíj egy nagy taps volt), szóval végülis pikk-pakk elrepült az idő.
Én elég sokat kimászkáltam a nyitott fedélzetre, gyönyörű volt a tenger (akkor is, ha az elején elég sokáig esett), és nagyon szép volt, ahogy haladtunk felfelé az egyre szűkülő fjordban.
Oslo a vízről nézve nagyon szép, sajnos, a busz villámgyorsan bebújt egy alagútba, és gyakorlatilag a város szélén bukkantunk fel újra. Az volt az első benyomásom, kifelé haladva a városból, hogy Budára érkeztünk, Dánia Pesthez hasonló lapossága után Norvégia dombod-hegyes képe teljesen az M1 bevezetőjét juttatta az eszembe.
Még buszoztunk majd 3 órát, és este 10 felé érkeztünk meg, Lillehammert elhagyva, fel-kacskaringózva a szerpentineken a hegyoldalba. Hogy hová jöttünk, az a sötétben és az esőben nem nagyon derült ki, de kis faházakat kaptunk, én egy 6 ágyasban lakom 4 lánnyal. Saját csomagunk mellé minden ház megkapta a tisztítószereket, meg a gondosan kiporciózott kaja alapanyagokat, ezeket is behordtuk. A kajanemű mellett írásos ajánlás is volt, mikorra mit szántak, illetve a főznivalókhoz recept is van.
Ma reggel a következők derültek ki. Istentelenül esik az eső, illetve a faházaknak fű nő a tetején. Mondjuk egyik dolognak sem volt befolyása a mai napra. Fél 11-kor volt találkozó, és busszal elmentünk egy sífelvonóhoz (Hafjell). Jó hosszan utaztunk fel a hegy tetejére, keresztül mentünk egy felhősávon is, bele a következőbe. A tetőn a csapat többfelé szétvált, voltak, akik rövid séta után visszaültek a sífelvonóba, és hazajöttek, voltak, akik mountainbike-on vágtak neki a hegynek, mi pedig egy hosszabb túrára indultunk. A legnagyobb meglepetést számomra az okozta, hogy hiába mentünk fel a hegy tetejére, sikerült továbbra is felfelé kaptatnunk. A decathlonos cipőm jól vizsgázott, nem is csúszott, nem is ázott be. Ja, az eső. 
A hegy tetején nagyon fújt a szél, de az eső addigra szerencsére elállt, aztán amikor beértünk a fák közé, akkor szél sem volt, többen neki is vetkőztünk. Később aztán nyíltabb terepen ködöt találtunk, és ennek párássága azért a frizuránkat elég jól tönkretette (a képen az egyik lány sapkáján láthatjátok, hogy megült rajta a pára). Ezzel együtt fantasztikus volt a norvég erdő. Lehet, hogy egy síparadicsom másutt is ilyen, de még semelyikben nem jártam nyári időszakban. Nekem mégis úgy tűnik, hogy itt az északi fekvés és a tengerszint feletti magasság (olyan 850 m körül voltunk) jellegzetesen északi növényzetet eredményezett. 
Döntő többségben fenyők, a fenyőkön, a köveken zuzmók, kisebb-nagyobb páfrányok, stb. Ja, és a szokatlanul csapadékos idő miatt rengeteg gomba... Nagyon-nagyon szép. Sajnos a ködös időben mérsékelt sikereket tudok fényképezés terén elkönyvelni.
Muszáj becsatolnom a kedvenc vikingemről készített képet is (látszik, hogy hajón dolgozott korábban:-) - a barátnőjével, Idával a sífelvonó fenti állomásánál.
És még egy megjegyzés az építészet iránt érdeklődőknek: a hagyományos (értsd: általunk is használt) tetőfedéseken kívül nemcsak a rövidebb-hosszabb szálú fűvel borított tetőket láttam, de természetes palát is, és egyszerű fa deszkákból készített fedést is , ahol a deszkák a víz útjával párhuzamosan vannak elhelyezve.
Mára már nincs különösebb program, ejtőzés, főzöcske (amiben nem fogom magam előretolni, mert dánul nem tudok főzni). Meg kell mondjam, azt tervezem viszont, hogy gerillafőzés keretében fogok főzni magamnak egy kis sárgarépa főzeléket, mert már kezd elegem lenni a nyers répából, már erősödnek a metszőfogaim, mint egy nyúlnak…
