Kata menni Dánia

Még adós vagyok az utolsó nap eseményeivel, illetve élményeivel. Kissé lusta vagyok, úgyhogy legyen így a végére kevés szöveg néhány képpel.

A Koppenhágáig tartó úton kis izgalmat okozott, hogy a horsensi állomáson automatákból lehetett jegyet venni, de nálam már cash-ben nem volt elég pénz, a magyar bankkártya PIN kódját pedig a gép nem ismerte fel. Kissé ideges lettem, de szerencsére megkérdeztem a kaja-újság boltban, nincs-e más lehetőség, és így sikerült ott megvennem a jegyemet. A másik nagy élményem az volt, hogy végül mégis láthattam Henning Larsen Hullámházát - mert a vonat úgy közelítette meg Vejlét, hogy gyönyörűen meg tudtam nézni. Amúgy egész Vejle is megnézésre érdemesnek tűnt - dehát azzal már korábban szembenéztem, hogy mindent nem tudok megnézni...

Koppenhágában sikerült beneveznem a sétahajós városnézésre, utána pedig erőm utolsó megfeszítésével végigcsavarogtam a napot. Ismét beleszerettem Koppenhágába, minden házat le akartam fényképezni, de a gép elemei is megadták magukat :-)...

Mindenkinek csak ajánlani tudom, a belváros romantikus a kicsi házakkal, keskeny sétálóutcákkal, és az ezen túli területre ahogy kikukucskáltam, szintén nagyon jó arányúnak, rendezettnek, roppant kellemesnek látszott... tudnék itt élni.

És késő este Budapesten landoltam - baráti fogadóbizottság, család, Virsli...

Hát, ennyi volt. Nem bántam meg, hogy ezt kitaláltam magamnak :-).

Igen, ma van az utolsó uldumi napom. Mindenki tudja, hogy elmegyek, mert én vagyok az egyetlen :-) (a másik fiú, aki most távozott volna, végül nem jött el velünk Norvégiába, és így 3 itteni hét után meglépett). Megjegyzem, jót derültem ma megint, az afganisztáni srác, aki szintén itt volt a dán órákon, és így többször hallhatta, mit csinálok, hol lakom, stb, ma megint megkérdezte, hogy mióta élek Dániában, és mit csinálok, meg ilyeneket...

De amiért még egy bejegyzést gondoltam: ma vettem a bátorságot, és Pernille-t meginterjúvoltam az átlagfizetésekről. Nos, ez kb annyira hivatalos, mintha tőlem kérdeznétek a magyar fizetéseket, szóval, kb., ahogy azt egy átlag ember tudhatja. A következőket mondta (ja, 1 DKK körülbelül 36,50 HUF, bár épp most nézem az árfolyamokat, és most épp 39,11-nek írja) : szakképzetlen (tehát pl áruházi dolgozó): 15-16.000 DKK, sima tanár 25.000 DKK, orvos 45.000 DKK, egy igazgató persze feljebb van, mondjuk 60.000 DKK ... Kiszámoltad, te mennyit keresel? (Ja, az összes elvonás 50% Dániában, ezek a bruttó bérek.)

Jó persze, mondhatod, hogy minden drágább. Persze, de nem ennyivel, ezt bátran állíthatom. A benzin olyan 12,50 DKK körül van, de egy sört 5 DKK-ért lehet már kapni. Egy pólót itt a suliban 75 DKK-ért adnak, boltban olyan 100-tól láttam indulni az árakat. Egy lapot Magyarországra 9,50-ért tudtam küldeni. Az interneten böngészve Århusban pl. egy szobát kb. 2500-4000 DKK-ért lehet bérelni (tudjátok, olyan lakásban, ahol több bérlő lakik együtt). Be kell valljam, a tej-kenyér árakat nem néztem :-).

Hát igen, nem lett túl átfogó ez a pénzügyi különkiadás :-), bocsi érte.

Ma már aztán nem sok minden lesz, már becsekkoltam a repcsire, pakolok és kitakarítom a szobám. Ha lesz még időm, talán utoljára lenézek az usziba is. Úgyhogy szerintem időszerű azt írnom, hogy:

                                         V I S Z L Á T    O T T H O N!

Kora reggel a zeneházban volt a kötelező reggeli gyűlés, és a kórus bemutatta, milyen új dalokat tanultak a legutóbbi bemutató óta. Megint roppant szórakoztató volt, és Pernille nagyon ügyesen mozgatta meg a csapatot, volt több szóló, és a szólamokat is változóan bontotta, illetve adott nekik fődallamokat. Az utolsó szám egy Grease egyveleg volt, nagyon ütős volt...

És eljött a nagy nap, fél 12-kor koncertet adtunk a zeneteremben. Előtte még volt egy főpróba (a képeket ott készítettem, remélem, majd valakitől kapok koncertképeket), aztán átrendeztük a termet (összébb húztuk magunkat, hogy beférjen a hallgatóság), ki is öltöztünk (néhányan), és mindenki kapott egy napszemüveget, hogy vagányabbak legyünk. Ja, és ketten még afro mikrofonfrizurát is hoztak maguknak a jelmeztárból.

Hát, azt nem mondom, hogy csont nélkül, de mindenképpen zajos sikerrel előadtunk 8 darabos repertoárunkból hatot (ennyi fért a cca. fél órába). És meglepetésként felvétel is készült, reményeim szerint Flemming holnapra elkészül az utómunkálatokkal, és megkaphatom cd-n az anyagot :-). Nagyon-nagyon jó élmény volt, tényleg ez a zenélés volt az ittlétem csúcsa, minden percét élveztem. Mindenképp fontos tanulságnak érzem, hogy itt zenéből nem félnek a közérthetőbbel foglalkozni, végülis alig pár hang lejátszásának képességével már élvezhető zenét tudtunk előállítani, anélkül, hogy évekig kellett volna kínozni magunkat a skálázással meg etüdökkel. Igaz, hogy ez messze van a virtuóz profizmustól, de így is örömet adott, és szerintem nemcsak én kaptam kedvet ahhoz, hogy a jövőben is keressem a lehetőséget a zenélésre (ld a múltkori öregfiúk jazz-kurzus). Ja, és persze a következő hónapokban a többieknek lehetőségük lesz tovább folytatni, pl. Flemminggel lesz pop-rock tárgy, de lesz dalstúdió is, meg további kórus jellegű dolgok is. Szóval, zene ügyben le a kalappal. Kifejezetten tetszett, hogy ahogy Pernille is kihozta a kórusból a legtöbbet, Flemming is odatette azokat az apróságokat, amiktől ugyan nem játszottunk jobban, de sokkal látványosabb lett a produkció. Egyrészt zeneileg: voltak introk, meg szólók, meg a számok végén fergeteges lezárások, másrészt egyéb apróságok, mint a szemüvegek, vagy pl. a szaxisok táncoltak, meg körbefordultak, és Anton pl a zongoraszólója végén még a sarkát is bevetette...

És ma is volt egy "első": ma először volt leves. Paradicsomlevest kaptunk, ami itt roppant savanyú (kb mintha a sűrített paradicsomot innád), és nincs benne levesbetét - najó, darabos paradicsom igen. Hát, jó lesz már magyar leveseket enni újra.

Ebéd után megtekintettem a raku technikával készült kerámia alkotásokat. Tudjátok, vacilláltam, melyik tevékenységet válasszam, kerámia vagy zene - jól döntöttem. Na, nem mintha nem lett volna jó egyszer-egyszer mancsolni egy kicsit, de a kész művekben nagy spirituszt nem láttam, azaz szerintem nem volt túl ösztönző a tanári irányítás sem.

Amúgy ennek kapcsán gondolkodtam el megint ezen a sulin: valójában szerintem ez egy bentlakásos szakkörcentrum. Kicsit úgy tűnik, hogy komoly energiákkal kerülik el a hasznos ismeretek tanítását, de az élet kellemesebbé tételéhez kiváló, amit itt össze lehet szedni. Nézegettem a következő 4 hétre felkínált tantárgyakat, és eszembe jutott, hogy nem véletlenül jöttem erre az 5 hétre: gyakorlatilag nem tudtam volna magamnak jó tárgyakat választani a következő időszakban...

Fél 2-kor gyülekeztünk, a Friluftsliv fedőnevű tárgy hallgatói is bemutatták, mire jutottak. Ők valójában mindenfélét csináltak, amit a szabadban lehet (a dánoknak, akiket nem zavar a hideg meg az eső). Mindenesetre nekünk már megint akadályversenyt rendeztek. 6 fős csapatokban kellett feladatokat megoldani, és egy jelszóhoz betűket és torta alapanyagokat kaptunk cserébe. A legjópofább gyakorlatok ezek voltak: 1. adva van 5 sörös rekesz, ezen kell a mocsáron 6-unknak átkelni. 2. egy kaviccsal töltött félliteres palackot 2 hosszú kötél segítségével kell felemelni és kihozni egy cca. 5 m átmérőjű körből. 3. vödrökben különböző anyagok vannak (tészta, zabkása, sár, víz, stb), és egy bekötött szemű embernek a többiek támogatásával és irányításával ezen anyagokban tapicskolva a lábával kell megtalálni egy éles műanyag elemet. 4. szellemi fejtörők (ezeket már korábban hallottam, de mivel az ember elfelejti, lehet újra meg újra elővenni:-), 5. bekötött szemmel 2 kötélgyűrűt megfogva 6szöget (dávid-csillagot) kell formázni, és 6. a kedvencem: elszórt tollaslabdákat kell egy bekötött szemű embernek összeszedni úgy, hogy egy társa irányít. De: a többiek kapnak vezényszavakat a kezükbe (jobbra, balra, hátra, előre, stop és felvenni). A táblával a játékosok felállnak a játékmező szélénél. Az irányító, figyelve a bekötött szemű játékost, az irányító táblákra mutat, és akkor a tábla "megszólal" és kiáltja a vezényszót. Nagyon mókás volt. A végén a begyűjtött betűkből kiraktuk a jelszót (nem hiszitek el, de én találtam ki, a suli alapítójának a neve volt :-), és így bemehettünk az ebédlőbe, ahol összerakhattuk az alapanyagokból a tortát - tortalapok, a vaníliakrémet és a tejszínt fel kellett verni, ment bele lekvár meg banán meg mandulás keksz, a tetejére cukormáz készült. Hát, elég geil volt, viszont jó móka, és a végén a legszebb tortát is megtapsolhattuk ( a képen nem a legszebb, hanem a mi csapatunk tortája tekinthető meg).

Igen, ez is eljött, a nemrégiben újságolt "első"-k után most az "utolsó"-k jönnek az élményekből. Már csak négyet kell aludni...

Nagyon sok írnivalóm nincs, tegnap megvolt az utolsó rövidfilmes óra, amit vagy 5 animációs rövidfilmmel ünnepeltünk. Ma pedig egy nagy próbánk volt a band-dal, remélhetőleg a koncert meglesz a hét vége felé...

Ma este egy Afganisztánt katonaként megjárt újságíró volt a vendég, nagyon rendesen végigültem a másfél órát, amíg beszélt, de be kell valljam, hogy egy kukkot sem értettem. Nem baj, a gondolataim velem voltak, nem unatkoztam :-).

Összegezni még nem akarok, adjunk neki még pár napot. Mivel más mesélnivalóm nincs, kaptok a hétvégéről bohócos képet - ezen a hétvégén bohócos bulit tartottak a fiatalok, volt cirkusz, voltak maskarák (a legjobban Rasmus tetszett, aki egy régimódi lámpaernyőt tett a fejére) és ahogy a képen láthatjátok, még tortadobálás is.

Ezt már Uldumban írom, mert a jelek szerint lusta voltam frissiben lejegyezni...

Szóval a szerdai napon a "stille og roligt" kirándulás volt betervezve (a riverrafting volt az alternatíva csekély 750 NOK-ért). Na most, a korábbiak után a kirándulás felénél azt gondoltam, hogy már megint én nem tudtam dánul, de utólag a szótárban  megnézve is azt találtam, hogy "csendes és nyugodt" séta. Na, ehhez képest összesen 12 km-t mentünk, egy nagyon-nagyon messze látszó hegycsúcsot másztunk meg. Volt ott szikla, volt mocsár (mondom, hogy sok volt a csapadék), úgyhogy ismét sokat gondoltam a Quechua gyártmányokra, és igen elismerően - nem tudom, mit csináltam volna ezen a héten a túracipőm nélkül...

Kétségkívül gyönyörű volt, és bár nagyon elfáradtam, és most, 3 nap elteltével múló lábfájással együtt is azt mondom, nagyon megérte. Tényleg a világ tetején voltam, szikrázó napsütés, kristálytiszta levegő, és a közös erőfeszítések nyomán a sok-sok mosolygó arc...

A nap további részében a hytte teraszán napozgattam, igyekeztem minél kevesebb lépést tenni, és segédkeztem a kajakészítésnél. Ide rakok még egy (nem túl jó) képet: minden nap láttunk a hegyre felfelé síelőket. Igen, síelőket. Szóval, azért a téli sportokat is lehet egész évben művelni: műanyag szálakkal fedett sísánc, görgős síléc, kerekeken gördülő bob... - talán csak nyári hóember-építőket nem láttunk (bár ha az is olimpiai sportág lenne, valószínűleg arra is kitalálnának valamit).

Csütörtök: a reggel a szállás elhagyásáról szólt, pakolás, rendrakás, takarítás. Indulás 11-kor. Fél 3-ra voltunk Osloban, és kaptunk 3 és fél órát a főváros felderítésére. Na, most bántam nagyon, hogy előző nap széttúráztam a lábam, minden lépés szenvedés volt. Na, de ki tudja, jövök-e még errefelé, úgyhogy összeszorított foggal végiggyalogoltam a belvárost, benéztem a dómba is. Itt jegyzem meg, hogy a dóm számomra nagyon meglepő volt, a bejárata olyan volt, mint egy újlipótvárosi lakóháznak, és benn is világos, meglehetősen dísztelen, de ezzel együtt barátságos, kellemes. (Az első kép a városháza.)

Érdekes módon, Oslot kevésbé romantikus városnak találtam, mint bármelyik dán városkát. Nehezen találtam a jellegzetest, még leginkább a modern épületek adták a belváros arcát, és a nagymamám jutott eszembe valamiért, szóval, kicsit a német városok jutottak eszembe: Frankfurt, Bréma. Ahogy sétáltam, a kezdeti fenntartásaim után egyre jobban éreztem magam, éreztem, hogy élhető, kellemes a város. Nem annyira tűntek pedánsnak, mint a dánok, kicsit több volt a szemét, és érdekesen sok volt a sötétebb bőrű bevándorló (kebab árusok mindenfelé).

A ruhaboltokat nem nagyon nézegettem (bár egy fantasztikus design ruhaboltot így is találtam, ahol a fél készletet felvásároltam volna, ha nem lett volna irtózatosan drága), inkább szokásom szerint a - meglehetősen nagy számú - lakásfelszerelés/konyhai aprócikk üzleteket nézegettem meg.

Itt említeném meg, hogy revideálom a bankomat illető korábbi becsmérlő megjegyzésem, a múltkor talált díj úgy tűnik, nem minden kártya használatot követően kerül felszámításra, hanem talán csak havonta - úgy legyen. Mindenesetre ezt csak hazaérkezésem után láttam, tehát Osloban gyakorlatilag nem mertem vásárolni, mert duplát fizetni az amúgy is drága cuccokért azért nagyon durvának éreztem...

És végül egy kép a fantasztikus Operáról, ami a víz mellé épült...

Ezután már csak egy röpke 12 órás hajókázás várt ránk (még hogy a kígyó a farkától a fejéig ugyanannyi, mint a fejétől a farkáig...), ugyanazon a Stena Sagán, csak most 4 fős kajütöket kaptunk, saját zuhannyal, WC-vel. Miután megnéztem az indulásunkat a hajó legtetejéről, már nem sokat mászkáltam, de örömmel vetettem rá magam a free wifi-s netre, és utána hamar vízszintesbe helyeztem magam, lábaimat kímélendő. Nagyon érdekes volt, hogy még ezen a böhöm nagy hajón is érezhető volt a hullámzás, bár szerencsére ez a tengeribetegséghez nem volt elég.

A másnap délelőtti hazabuszozás gyakorlatilag eseménytelen volt, esetleg az érdemel említést, hogy Aarhus-ban kiraktunk néhány fiatalt, akik a hétvégére hazautaztak, és ez alkalomból ismét elolvadhattam a város láttán - ha egyszer kiköltöznék Dániába, tuti itt akarnék élni.

Uldumba hazaérkezni érdekes érzés volt, tényleg volt egy kis "hazaérkezés" feeling, jó volt a saját kis szobám ajtaját magamra zárni újra, kimosni mindent, elpakolni, és este még egy úszásra is volt lehetőség.

A hétfői program egy kultúrösvény fedőnevű túra volt (pénzes alternatívák a kenu- és a terepjáró(?) túra volt). Itt elsőként elmesélem, milyen veszélyes a felszínes nyelvtudás. Az első napi programnál azt gondoltam, hogy valami hajókkal visznek fel a folyón és onnan kell hazagyalogolni. Ehhez képest egy sílifttel mentünk a hegy tetejére, úgyhogy folyónak és hajónak a közelében sem voltunk. A második napon a kultúrösvény - vagy inkább tanösvény – rendben volt, de az udvar (mármint tanya) látogatás helyett én valami kastélyt vártam. Ez van, de végülis az sem volt rossz, amit csináltunk.

Azt nem is meséltem, hogy a 7 hónapos terhes Charlotte is velünk jött Norvégiába (mint kiderült, másik tanárunk,  Jakob a férje), és elhozták a szinte fehér hajú kislányukat is. Na, ezen a tanösvény túrán Charlotte is jött a pici lánnyal, egy a hasában egy másik a hátán, és irány a meredek kaptató. Hát, azt hiszem, kicsit egészségesebb nép ez a dán…

A tanya látogatás keretében nagyon kedvesen fogadtak bennünket, kávé-tea-süti-gyümölcs kíséretében. A hölgy ékes norvéggal bemutatta a gazdaságukat, és tényleg úgy tűnt, hogy annyira hasonlít a két nyelv, hogy mindenki (rajtam kívül) követni tudta az elmondottakat.

A túra ezután további dagonyázással folytatódott, a nap hol kisütött, hol éktelenül zuhogott az eső, és mi csak mentünk rendületlenül… De nagyon klassz volt. Ja, és készítettem egy remekbe szabott fotót egy gyilkos galócáról. Julita elmondta, hogy számára nagyon furcsa, hogy valaki gombát fotózzon, ő otthon heti 3-4-szer elmegy gombát szedni…

Estére Elgsafari volt a program, azaz jávorszarvas  nézés, buszból. Na, itt nem a nyelvtudásom hiánya volt a ludas..., mindenesetre azt gondoltam, hogy valami rezervátumban fogunk körözni, ahol hatalmas csordákban mutogatják magukat ezek a jószágok. Ehhez képest buszoztunk a pusztában egy igen lelkes helyi vezetésével, aki mindent elmesélt, amit tudni lehet ebben a műfajban. Szarvas meg sehol. Aztán végülis volt 3 találatunk, de kb a horizont környékén, úgyhogy nagy plánét nem találtam a dologban, sőt, kifejezetten bosszantott, hogy a vezető (meg a tanárok) látcsövekkel készültek (ebből sejthető, hogy anélkül mit lehetett látni), illetve, hogy amikor a vezető meglátta az állatot, akkor megálltunk, ami azt jelentette, hogy aki a busz hátsóbb részében ült, annak a fák miatt esélye sem volt bármit is látni. De hát fiatalok a többiek, nem nagyon zavartatták magukat, röhögcséltek, énekeltek, marháskodtak. Szóval, inkább csak engem bosszantott ez a program.

Arról még nem meséltem, hogy öten lakunk a hyttében, és irdatlan mennyiségű kaját kaptunk. Bár hozzáteszem, hogy inkább nyúltápot, tehát tele a hűtő zöldséggel. És az egyik csaj teljesen az idegeimre megy, bármihez nyúlok, megjelenik, és megkérdezi, hogy én most meg mi a frászt csinálok. Úgyhogy villámgyorsan lemondtam arról, hogy bármit is csináljak. Fogok én ezeknek főzni?!

Hegyikecske-day

Ma igen gazdag programunk volt. Reggel az olimpiai sísáncnál kezdtünk (az 1994-es téli olimpiát rendezték itt). A jó idő, és a hó hiánya dacára teljes gőzzel működött mindkét sánc, úgyhogy a legfőbb szórakozást azt jelentette, hogy megpróbáltunk jó fotót készíteni az ugrókról. Hát mondhatom, speckó gép nélkül elég nehéz.

A program végén jöttünk rá, hogy ez is sportprogram volt, merthogy a busz a sánc tetejénél parkolt, és mi buta fejjel jól lesétáltunk, egészen az elrugaszkodási pontig – szóval lépcsőzhettünk vissza.

De a mai nap címét nem ez ihlette, hanem a következő program. Megállt a busz az úton, leszálltunk, átléptünk a korláton, és bevetettük magunkat az erdőbe. Gondoltam, egy kis séta megint (a többség nem is viselt terepszerkót). De nem. Egyszercsak meghallottuk a vizet dübörögni, és ahogy kibukkantunk a fák közül, egy fantasztikus vad folyót találtunk, tele vízeséssel. Ezt a folyót követtük egész hosszan, és az ösvény bizony hol köveken, hol a földből kibukkanó gyökereken vezetett, úgyhogy, ahogy lépegettem lefelé a köveken, akkor gondoltam, hogy ma a hegyikecske nap van. Fotók persze készültek ezerrel, de nem hiszem, hogy nagyon jól vissza tudja adni azt a vitalitást, amit egy ilyen folyó képvisel. Ráadásul hallom, hogy idén nagyon sok víz van (mondjuk a nagy folyó vízszintjén láttam), szóval ez a patak(?) is legjobb formáját hozta.

Végül még csatolok egy képet a legkedvesebb mosolyú fiúról:-), bár ezen a képen ez lehet, hogy nem annyira látszik - Tobias.

Ezután következett a hét egyetlen kifejezetten kultúrprogramja, a Maihaugen szabadtéri múzeum (skanzen) opcionális meglátogatása. Erre beneveztem, bár utólag kicsit bánom. A múzeum meglehetősen nagy területen helyezkedik el, és nekünk erre kb 1, 5 óránk volt úgy, hogy ebből 1 órára kaptunk idegenvezetést. Ez a vezetett túra pedig a régi hegyvidéki tanyákat mutatta meg, a városi részt nem. És ráadásul aki nem jött múzeumba, az bement Lillehammerbe, én viszont már egyáltalán nem fogok tudni bemenni, mert holnap nincs autóbuszunk, ami bevinne. Így hát majd Oslóval vigasztalódom.

Délután mindnyájan elvonultunk az olimpiai bobpályára, és mintegy 170 NOK áron le lehetett csúszni. Én kihagytam, és nem is bánom. Ez a pénz egy cca. 1 perces lecsúszást tett lehetővé…

Hát itt tartunk. Odakinn zuhog az eső (hál’ istennek ma szerencsénk volt, napsütés, meleg volt egész idáig).

Jó lesz már hazamenni…

A buszok menetrend szerint 6 órakor startoltak az iskolától (még sötétben). Frederikshavnbe mentünk, ahol felszálltunk a 10 órakor induló Stena Line járatra. Ez a cég bonyolítja a skandináviai tengeri közlekedést. A Stena Saga nevű hajón utaztunk, amelynek méreteit megpróbáltam képekkel megmutatni, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy meg tudom mutatni. Mindenesetre mi a 8. szinten húztuk meg magunkat egy bárban, volt is némi probléma később, hogy vendégszerűen kellett viselkednünk (nem fekhettek a padokon, és nem ehettük a szépen elcsomagolt szendvicskéinket). Majd 9 órát töltöttünk a fedélzeten, de egy nagy pirospont a tanároknak, mert szerveztek programot.

1 órakor a kórus kivonult a középső közlekedő térbe, leültek a lépcsőkre, és Pernille gitárkíséretével előadták a repertoárt, amit mi lelkes ovációval és tapssal támogattunk. Volt is hallgatóság szép számmal, és miután valamelyik srác odagurította a sapkáját, és többünk dobott is bele valamit, volt kívülálló is, aki adakozott.

Ezután 2-kor jött az igazi meglepetés, akadályversenyt szerveztek nekünk a hajó egész területén. (Valamelyik korábban itt tanuló magyar nagyon találóan jegyezte meg, hogy a dánok igen kreatívak az idő eltöltése terén…). Szóval ilyen feladatok voltak: hányféleképpen tudsz ölelni (egy igen jóképű fiút ölelgethettem, anélkül, hogy tudtam volna, miért, mert csak utólag fordították le a feladatot).

Aztán cetlihúzással sorsolt testrészeinket kellett összeérinteni, így alkotva emberszobrot. Innen egy vakvezető segítségével becsukott szemmel kellett 1 szintet lebotorkálni, ahol is dán zászlót festettünk egymás arcára (így lettem tehát én is dán), és elénekeltünk valami nagy dán dalt (remélem, nem a himnuszt). A következő állomáson adott idő alatt kellett minél több ruhadarabot kicserélni (ebből szerencsésen kimaradtam), majd gumiálarcban kellett a shopban 10 koronáért vásárolni (úgy döntöttem, ezt sem erőltetem). Viszont a következő feladatban az egyik kajütfolyosón kellett a rajtunk lévő ruhadarabokból minél hosszabb csíkot kirakni, úgyhogy én is megszabadultam még a nadrágomtól is (erről nem készült fotó). Igen mókás volt, hogy egy pasi épp akkor jött ki a kajütjéből, amikor mi elkezdtünk öltözni – nem tudom, mit gondolhatott. Innen 2 fiú a hátán vitt fel 1-1 lányt a következő szintre, ahol befejezésül csasztuskát kellett írni az iskoláról, a kirándulásról. A dalok előadása ráadásul jóval később, talán 1 órával később történt, amelyet a kiértékelés és eredményhirdetés követett  (a fődíj egy nagy taps volt), szóval végülis pikk-pakk elrepült az idő.

Én elég sokat kimászkáltam a nyitott fedélzetre, gyönyörű volt a tenger (akkor is, ha az elején elég sokáig esett), és nagyon szép volt, ahogy haladtunk felfelé az egyre szűkülő fjordban.

Oslo a vízről nézve nagyon szép, sajnos, a busz villámgyorsan bebújt egy alagútba, és gyakorlatilag a város szélén bukkantunk fel újra. Az volt az első benyomásom, kifelé haladva a városból, hogy Budára érkeztünk, Dánia Pesthez hasonló lapossága után Norvégia dombod-hegyes képe teljesen az M1 bevezetőjét juttatta az eszembe.

Még buszoztunk majd 3 órát, és este 10 felé érkeztünk meg, Lillehammert elhagyva, fel-kacskaringózva a szerpentineken a hegyoldalba. Hogy hová jöttünk, az a sötétben és az esőben nem nagyon derült ki, de kis faházakat kaptunk, én egy 6 ágyasban lakom 4 lánnyal. Saját csomagunk mellé minden ház megkapta a tisztítószereket, meg a gondosan kiporciózott kaja alapanyagokat, ezeket is behordtuk. A kajanemű mellett írásos ajánlás is volt, mikorra mit szántak, illetve a főznivalókhoz recept is van.

Ma reggel a következők derültek ki. Istentelenül esik az eső, illetve a faházaknak fű nő a tetején. Mondjuk egyik dolognak sem volt befolyása a mai napra. Fél 11-kor volt találkozó, és busszal elmentünk egy sífelvonóhoz (Hafjell). Jó hosszan utaztunk fel a hegy tetejére, keresztül mentünk egy felhősávon is, bele a következőbe. A tetőn a csapat többfelé szétvált, voltak, akik rövid séta után visszaültek a sífelvonóba, és hazajöttek, voltak, akik mountainbike-on vágtak neki a hegynek, mi pedig egy hosszabb túrára indultunk. A legnagyobb meglepetést számomra az okozta, hogy hiába mentünk fel a hegy tetejére, sikerült továbbra is felfelé kaptatnunk. A decathlonos cipőm jól vizsgázott, nem is csúszott, nem is ázott be. Ja, az eső. A hegy tetején nagyon fújt a szél, de az eső addigra szerencsére elállt, aztán amikor beértünk a fák közé, akkor szél sem volt, többen neki is vetkőztünk. Később aztán nyíltabb terepen ködöt találtunk, és ennek párássága azért a frizuránkat elég jól tönkretette (a képen az egyik lány sapkáján láthatjátok, hogy megült rajta a pára). Ezzel együtt fantasztikus volt a norvég erdő. Lehet, hogy egy síparadicsom másutt is ilyen, de még semelyikben nem jártam nyári időszakban. Nekem mégis úgy tűnik, hogy itt az északi fekvés és a tengerszint feletti magasság (olyan 850 m körül voltunk) jellegzetesen északi növényzetet eredményezett. Döntő többségben fenyők, a fenyőkön, a köveken zuzmók, kisebb-nagyobb páfrányok, stb. Ja, és a szokatlanul csapadékos idő miatt rengeteg gomba... Nagyon-nagyon szép. Sajnos a ködös időben mérsékelt sikereket tudok fényképezés terén elkönyvelni.

Muszáj becsatolnom a kedvenc vikingemről készített képet is (látszik, hogy hajón dolgozott korábban:-) - a barátnőjével, Idával a sífelvonó fenti állomásánál.

És még egy megjegyzés az építészet iránt érdeklődőknek: a hagyományos (értsd: általunk is használt) tetőfedéseken kívül nemcsak a rövidebb-hosszabb szálú fűvel borított tetőket láttam, de természetes palát is, és egyszerű fa deszkákból készített fedést is , ahol a deszkák a víz útjával párhuzamosan vannak elhelyezve.

Mára már nincs különösebb program, ejtőzés, főzöcske (amiben nem fogom magam előretolni, mert dánul nem tudok főzni). Meg kell mondjam, azt tervezem viszont, hogy gerillafőzés keretében fogok főzni magamnak egy kis sárgarépa főzeléket, mert már kezd elegem lenni a nyers répából, már erősödnek a metszőfogaim, mint egy nyúlnak…

Eltelt hát az egy hét, újra Uldumból jelentkezem. Hát, nem voltam egy nagyon szorgos blogíró a héten, de azért következzenek most az összefoglalók.

Ismét eltelt egy hét, nagyon röpülnek a napok...

Ma dán órán lefordítottam Lázár Ervin meséjét, a Nyúl, mint tolmács-ot, megkezdve műfordítói pályámat (itt kérek elnézést az írótól...). Az a tervem, hogy (miután már megvolt az első korrektúra), még egy átnézés után kinyomtatom, és kifüggesztem a faliújságra a többiek épülésére. Jó móka volt, és nem is volt annyira vészes Pernille szerint:-).

Délután végre a jazzesek megtartották a (búcsú)koncertet. A végre a koncertnek és nem a búcsúnak szól:-). Egészen fantasztikus műsort adtak. Mint kiderült, 2 csoportban dolgoztak, az egyik az kissé "populárisabb" zenét játszott, a másik kicsit hmm, Sinatrásat, ha lehet ilyet mondani. De mindkettő nagyon virtuóz volt, és áradó örömöt és lelkesedést láttam mind a szereplők, mind a hallgatóság arcán. Az első csapat meg is énekeltetett és táncoltatott bennünket. Sajnos a fényképezőgépet a szünetben vettem csak magamhoz, így az első brigádról így nincs fotóm. A dobos fiú viszont mindkét csapatot kísérte, és így ezzel is kilógott a sorból (meg a korával persze). Azt nem tudom megmondani, hogy a résztvevők mennyire profi zenészek (talán lesz még alkalmam erről valakit kérdezgetni), de szerintem a többség műkedvelő. De mindenki szólózott is, és igazán remekül játszottak (egyértelműen haladóbb szinten, mint a mi kezdő zenekarunk:-). Julitával arról beszéltünk, hogy milyen jó, hogy itt Dániában vannak ilyen tanfolyamok, és így az idősebbek is értelmesen tudják az idejüket eltölteni, és nem csak eltöltik, de közösséget találnak, új barátokat, és a közös tevékenység, a zenélés rengeteg örömöt ad mindnyájuknak. Az egyikük mesélte, hogy ők egy 3 hetes zenei kurzuson vettek részt, 1-1 heteket voltak itt a nyáron, volt népzenei hét, aztán ritmus(?), és most befejezésül a jazz.

A nap hátralévő része a készülődésé, már túl vagyunk az útikaja csomagolásán. Ezt úgy oldották meg, hogy ki volt rakva minden a svédasztalra, és nekünk kellett ebédre és vacsira 2-2 szendvicset összeállítani, és névvel ellátott zacsikba bepakolni. Hát, a svédasztal romjai a roham után megértek volna egy fotót... Most mindjárt vacsi, aztán mosok, aztán úszom egyet, 8kor pedig filmvetítés, és még a csomagolást is be kell szorítani valamikorra.

A fényképezőgépből kitöröltem a korábbi fotókat, új elemet tettem bele, a könyvtárból pedig kikölcsönöztünk pár filmet, szóval... induljon a kaland a kalandban!

(Ahogy írtam, most 1 hétig nem jelentkezem itt, sms-ben elérhető vagyok:-).)

Ma megint zene nap volt. Egyrészt délelőtt próbált a band, ahol megint volt "első" élmény: megvolt az első szólóm. Ma mindenkinek kellett egy kicsit szólózni. Nem nagyon akaródzott, a komolyzenei előzményeimben semmi improvizálás nem volt, de végülis nem volt rossz, és tényleg fantasztikus, ahogy utána többen mosolyogva küldték az o.k. jelet a feltartott hüvelykujjukkal. Flemming azt mondta, hogy mielőtt hazautazom, mindenképp tartunk koncertet, valószínűleg az utolsó csütörtökön. Azt hiszem, Norvégia után belehúzok, és gyakorolok még arra a szólóra...

Norvégia. Szombaton hajnalban indulunk (reggel 5kor reggeli, 6kor indulás). Elviszem ugyan a laptopot, de net várhatóan nem lesz, úgyhogy addig nem lesz új blog bejegyzés sem, offline vezetem a naplót. Ha visszajöttünk, várhatóan pénteken délre, akkor felpakolom az egészet. Az eredeti tervekkel ellentétben Ålborg-ot kihagyom, egy kisebb vagyon a vonat vissza Uldumba (végülis mit néznék meg, ha legközelebb jövök Dániába? :-).

Kicsit prózaibb, de mégis "első": ma (és holnap) én is konyhaügyeletes vagyok. Ez azt jelenti, hogy ebéd és vacsi után 4ünknek kell rendbe rakni az étkezőt, és elmosogatni, elpakolni. Háát, csak azt mondanám, hogy az ÁNTSz biztos rosszul lett volna a mosogatástól... erős vízsugárral előmosás a rácsra rakott edényeken, aztán magas hőfokon egy pár perces gépi mosogatás, aztán törölgetés. De amennyi rizsszemmel meg salátadarabbal én a törölgetés során találkoztam...

Na, és hogy valami jobbat is meséljek, ma este a jazzesek egy előadásra hívtak. Persze nyilván én nem értettem meg, amit mondtak, mert azt hittem, ők fognak játszani, de nem (az holnap délután lesz), hanem jött egy művésznő, meg egy fickó, aki szintetizátoron és dobon játszott (és még énekelt is), és a csapatba tartozott még a kurzuson résztvevő egyik fickó is, aki trombitán játszott. Érdekes előadás volt, a hölgy egy kissé flúgos vénlánynak öltözött be, és különféle dalokat adtak elő, de meg kell mondjam, az első pár percnyi idegenkedés után nagyon élveztem, látszott, hogy profi előadást látok. És meg kell mondjam, hogy most, hogy kipróbálhattam több hangszert is, egyszerűen jobban tudom  értékelni azt a tudást, ami egy ilyen produkció mögött van (és ez az éneklésre is igaz). Szóval, nagyon klassz volt, ja és profin előadva, alkalmilag készített színpaddal, jelzésszerű díszlettel, profi világítással és hangkeveréssel. És egyébként igen mókás volt a szünet utáni 70-80-as évek slágereit hallani ebben a megközelítésben (pl. barbie dal).

Mára ennyit:-)...

Gondolkodtam egy darabig a címen, de talán ez volt a mai meghatározó élmény. A reggeli össznépi gyűlés. Ami ugye mostanában a jazzesekkel kiegészült tömeget jelenti. Hogy ez miért érdekes? Nos, a mai morgensamlingot a külföldi diákok tartották, pontosabban azok, akik felvették fő tárgynak a dánt. Már korábban kellett írjunk magunkról 5 dán mondatot, amiről én azt gondoltam, hogy ez a mi kis nyelvi csoportunknak lesz egy játék, de hát az egész tábor kapta. Szóval kiültettek bennünket a tömeggel szemben, és Charlotte (a tan'tónéni) felolvasta az egyik 5 mondatot, és mindenki egy kapott papírra le kellett írja, hogy vajon kiről lehet szó. Én ilyeneket írtam: a fővárosban egy lakásban lakom; van egy kutyánk, akit virslinek hívnak (pølse), stb. Mi meg közben mosolyogtunk, mint a tejbetök. Aztán Charlotte ügyesen visszakérdezte, ki kire gondolt (azért sikerült kitalálni mindenkit), majd végül még nekünk is kellett 1-2 mondatot mondani. Na, de örömmel mondhatom, túléltem.

A napközben nem sok említést érdekel, esetleg megemlítem, hogy ebédre egy egész érdekes céklasaláta volt, a céklát ribizlivel és kapribogyóval házasították. A krumpli meg amolyan csőbensült jellegű volt, de spenót is volt közé rakva. Megjegyzem, ez már a második alkalom, hogy spenótos kaja van - és aki ismer tudja, hogy ez azon nagyon kevés kaják közé tartozik, amit nem eszem -, nos, itt a spenótnak egyáltalán nincs spenót íze, mi több, semmilyen íze nincs. Lehet, hogy ezek után otthon megpróbálkozom valami spenótossal?

Délután elmentem shopni Horsensbe. A legnagyobb izgalmat az időjárás jelentette, mert ugyan délelőtt zuhogott, mintha dézsából öntötték volna, de délutánra szikrázó napsütés lett, szóval, ennek megfelelően öltöztem. Ehhez képest a busz szörnyű fekete felhők között lavírozott, esőbe is belementünk, de végül a városban megintcsak napsütés volt, és csak akkor kezdett el tényleg esni, amikor felszálltam a buszra.

A délutánt egy rövid úszás zárta, majd vacsi után ékszerkészítés volt. Kezdek belejönni, jó kis móka, bár a legnagyobb kreativitás ahhoz kell, hogy hogyan lehet feltűnés nélkül a legkevesebb pénzből megúszni a történetet (mert a felhasznált anyagok pénzbe kerülnek). A következő alkalommal autógumiból (nem is tudom, hogy kell ezt mondani, de olyan belső gumi, na...) nyakláncot fogok gyártani...

Ma elég sokáig azt gondoltam, nem is írok bejegyzést, bár ez némiképp lelkiismeretfurdalással töltött el, hiszen tegnap sem írtam. Mentségemre szolgáljon, hogy tegnap aztán  végképp semmi nem történt, pontosabban volt egy öregdiák találkozó, dehát az nem velünk történt:-). Ja, és néhányan itt maradtak egy hétre, jazz-kurzusra, remélem, a hét folyamán majd bele lehet hallgatni... (gasztro-sarok: mintha azóta, hogy itt vannak, kicsit emelkedett volna a kaja színvonala).

A nap első felében dán nyelv volt, ami délelőttöt és egy fél délutánt jelent, és ismét ez utóbbi volt, ami komolyabb nyomot hagyott bennem. Aztán volt még egy rövidfilm óránk, ahol két eléggé sokkoló angol rövidfilmet néztünk meg - ha ez bárkit érdekel, begyűjtöm a címeket, esetleg a dvd másoltatással is megpróbálkozom (írj!).

De a nap fő eseménye a vacsora utáni választási - hmm, micsoda is? talán kerekasztal - beszélgetés volt, emiatt még a vacsi is korábban volt.

A suli nagytermébe további székeket zsúfoltak be, és a velük szemben elhelyezett hosszú asztalnál 8 párt képviselője jelent meg, a kereszténydemokratáktól a radikális balig (talán csak a liberálisok nem képviseltették magukat). Az igazgatónk volt a moderátor, és még a TV2 hírek is megjelent, és elég komolyan forgattak (utána a többiek meg is nézték a tv-ben, én sajna lemaradtam, de erről később).

De a legfantasztikusabb az volt, hogy a gyűlés a morgensamlingok mintájára énekléssel kezdődött és végződött, és mindenki kieresztette a hangját, senki sem szégyenlősködött. Le lehet vonni a konzekvenciát, én úgy mondanám, hogy mindenki örömét lelte abban, hogy így ennyien együtt voltunk. (A képen baloldalt a fekete pulcsiban a zongorán kísérő Pernille-t lehet látni, aki a kórust vezeti, ő tartja a hétfő és péntek délutáni dánt, és nekünk ráadásul házvezetőnk. Imádom a csajt:-). És a képen láthatjátok még a képviselőjelölteket is énekeskönyvvel a kezükben, énekelve:-).)

A beszédeket, kérdés-feleleteket nagyrészt persze nem értettem, bár nagyon igyekeztem, de nem volt fújolás, csak kicsit kisebb és jóval nagyobb tapsok, nem volt egymás szavába vágás, türelmetlenség, és nem volt, hogy ha valaki megkapta a szót, akkor ne tudta volna továbbadni. Egyszóval, nekem nagyon kulturáltnak tűnt az egész, és el tudtam hinni, amit Kurt pénteken mondott, hogy inkább csak részletkérdésekben vannak árnyalatnyi eltérések. Annyit mindenesetre értettem, hogy - lehet, hogy a helyszín miatt is - az oktatás kérdése nagyon sokszor elhangzott.

Egyébként nyitott volt a rendezvény, rajtunk és a jazzes seniorokon kívül ismeretlen arcokat is láttam. A beszélgetés cca. 2 órán át tartott, majd kávé, tea, süti mellett lehetőség volt személyes beszélgetésekre is.

Mivel viszont negyed 10-re meghirdették, hogy nyitva lesz az uszi, én gyorsan leléptem, és lenyomtam az 1 km-emet. Na, emiatt késtem le a tv-zést, de végülis szerintem ott sem értettem volna jobban, a fejemet meg a tükörben is megnézhetem:-).

Jó kis nap volt. És közben persze olvasom az otthoni Indexet és egyebeket, és így most megint billegésbe fogott a mérleg. Mert ez itt annyira más, én úgy mondanám, egyszerűen egészségesebb...

Igen, barátaim, ma végre eljutottam Århus-ba is (ejtsd: "Órhusz"). És nem csalódtam. Na de, csak szép sorjában:

Reggel borzasztó 7 órakor felkeltem. Meg kell mondjam, erősen vacilláltam, menjek-e, mindenki húzta a lóbőrt, az felhőknek az alja meg majdnem bekönyökölt az ablakomon. Végül sikerült úgy útnak indulnom, hogy futottam a buszhoz - aztán a busz állt a megállóban még 2 percet, hogy tartsa a menetrendet. Horsensben átszálltam a vonatra - imádom az itteni vonatok kényelmét, csendességét. Fél óra a vonaton, összességében másfél óra alatt voltam Århusban. Ja, a reggeli: a pályaudvaron vettem meg, a világ legfinomabb croissantját és egy jókora bögre lattét. Csatolom a reklámját :-).

A sétálóutca rögtön a pályaudvarnál kezdődik, amikor odaértem, még nagyon reggel volt. Csendes volt minden, így nyugodtan tudtam nézelődni. Elmentem a dómig és -ba, majd lesétáltam (kötelező jelleggel) a tengerhez.

Sajnos itt is a "hasznos" tenger van a központnál, a szép tengerhez messzebb kellett volna menni, azért most erről nem kaptok képet (kb olyat tudtam fotózni, mint Horsensben).

A sétálóutcának a legjellegzetesebb pontja az, ahol emelet magasságban keresztez egy csatornát (?) vagy patakot (?). Odafelé a felső szinten jártam (ld a kép feljebb), visszafelé az alsó szinten sétáltam. A sétálóutca a felső szinten a shopping, az alsó, a parti sétány a leülős-kávézós-vendéglős rész.

Gondoltam, valami kultúrprogram sem ártana, ezért elkutyagoltam a "Gamle By"-höz, azaz óváros - gondoltam én. De valójában ez egy skanzen, belépti díjas múzeum, ahol különböző helyekről összeszedett régi épületeket állítottak fel - sőt most is készül valami épülettömb... Elég horror volt a 120 DKK belépő, de hát "egyszer élünk!", és végülis nem bántam meg, dán módra jól van az egész előadva, kulturált, bőséges, és mindenki mosolygós.

Visszafelé a szombati csúccsal találkoztam, érdekes volt látni ugyanazokat az utcákat tele emberekkel. Kinyitottak a boltok, egy kicsit nézelődtem azokban is. A legjobb viszont az volt, hogy azon a bizonyos - nevezzük az egyszerűség kedvéért csatornának - vízen reggel láttam, hogy valami hatalmas lufikat fújnak fel levegővel. Őszintén szólva reklámeszköznek néztem, de később kiderült, hogy gyerekeket engedtek a lufikba, és ugráltak, másztak, hemperegtek bennük. Nagyon mókás, és rendkívül látványos volt.

Ami még említésre érdemes, az a pályaudvar melletti biciklis P+R parkoló volt. Biciklik emeletesen tárolva, természetesen minden lakatolás nélkül - és százszámra...

Mire eljöttem, már hétágra sütött a nap, itt a nyár:-).

Hát, így leírva azt hiszem, nem nagyon érezhető, de egy fantasztikus várost találtam, mozgalmas, vibráló, mégis emberléptékű, roppant kedélyes, nyugalmas. Az jutott róla eszembe, hogy ez majdnem a paradicsom...

Huhh. Elfáradtam, kicsit ejtőzök vacsiig. Ölellek benneteket!

Ma tényleg csak vigyorgok. Reggel Kurt (az iskolaigazgató) tartotta a nyelvóra első felét, mert Charlotte a pocakbabát vitte orvoshoz. Kurt a dán demokráciáról beszélt nekünk, mivel küszöbön állnak a választások. Hogy miért vigyorgok? Mert egész jól megértettem, amit mondott. Najó, persze bizonyára kicsit hozzánk igazította a tempót és a szókincset, de akkor is! És persze, egyszer-egyszer angolra váltott (de azzal áltatom magam, hogy az amcsi csajok miatt:-):-))....

Kb. erről volt szó (legalábbis ez az, amit én értettem belőle, szóval, ha van benne tévedés, akkor sorry...): Elmesélte, hogy Dánia 1849. óta demokrácia, és kb úgy történt, hogy odamentek a királyhoz, hogy "Demokráciát akarunk!" és a király azt mondta, "Jó.". Az igazi hatalmat a Folketing (parlament) gyakorolja, a király csak aláír. A parlamentben 175 + 2 grönlandi + 2 Feröer szigeteki képviselő ül, a bejutási küszöb 2 %. Sok dán párt van, de ezek mindegyike beférne az amerikai demokrata pártba, azaz igen kicsi a vélemény-különbség. Kurt szerint sokkal meghatározóbbak azok az alapvetések, amikben mindenki egyetért, pl. hogy jóléti államot akarnak, mint az eltérések... Érdekességként a Venstre (ami bal-t jelent) az egyik legjobboldalibb párt... Most egy jobboldali koalíció kormányoz, de ha jól értettem, arra számítanak, hogy a baloldaliak (legnagyobbak a szociáldemokraták) leváltják őket. Ahogy Kurt mondta, mivel kicsik a különbségek, valójában csak azért váltják le őket, mert már unják ugyanazokat az arcokat nézni... Jó esély van rá, hogy a dán történelemben először hölgy legyen az államminiszter (miniszterelnök), ő az említett szociáldemokraták vezetője. Mivel a jobb és baloldal között jellemzően nincs nagy létszámbeli különbség a parlamentben (most a kormányzó jobboldalnak a 179-ből 90 képviselője van), a legtöbb kérdésben konszenzusos megoldás születik. Kérdeztem, hogy mit gondolnak a válságról, és egyáltalán mi a mostani választás legnagyobb kérdése. A válságra gyakorlatilag azt mondta, hogy viszonylag kevéssé érzik, a munkanélküliség 5% körül van. És a választás azért főként gazdasági részletkérdések körül forog, természetesen.

És hétfő este ide várjuk az iskolába minden nagyobb párt képviselőjét (még valami oktatási miniszter is jön), mindenképp be fogok ülni, még ha nem is értek sokat (ennek a hirdetményét láthattjátok - ja, alul a "mindenkit szeretettel várunk!" alatt pici betűkkel ott van, hogy a gyűlés után kávé+süti - hogy nagyobb legyen a lelkesedés:-)...

A délelőtt második felében egy rövidfilmet néztünk meg, "A fiú, aki hátrafelé ment". Dán filmhez méltóan jó volt.

Délután a Pernille-lel tartott órán beszélgettünk, mindenki kicsit mesélt a hazájáról. Érdekes volt, és egész sokat megértettem Mugisha és Amran szövegéből. Én is kiizzadtam egy-két mondatot, nem volt könnyű...

A szünetben elsétáltam megnézni, mit csinálnak a többiek, és annyira mókásnak találtam, hogy le kellett fényképeznem. Ez a strand-sportok címszó alatt fut (ami ebben a cca.17 fokban elég vicces egyébként). Nem tudom, mennyire látszik, egy partedliszerű cucc van a nyakukba akasztva, és azt kifeszítve kell a labdát ütni.

  És végül kaptok egy rhododendron virágot, ami a zeneház és a főépület közötti ösvény mellett van, és szemmel láthatóan eltévesztette az évszakot:-).

Mivel csak jövő utáni héten megyünk, tényleg csak készülődünk. Volt egy kis fejtágítás norvég történelem és földrajz témában, meg részleteztük a programot is. Én alapvetően kultúrtúrára veszem a figurát, mert az extrémebb programok pénzbe kerülnek (pl. rafting 730 DKK, kenutúra 250 DKK), és már így is erősnek érzem a kiadási oldalt. De egyébként nem vagyok ezzel egyedül, a külön pénzbe nem kerülő programok igen népszerűek:-)... Egyedül a Maihagen elnevezésű szabadtéri múzeum az, amit extra pénzért gondoltam megnézni - csak a szakma miatt:-).

Kisebb házakban, hyttékben fogunk lakni, engem egy 5 fős, csupa lányokból álló házba osztottak, Julita (Pl), Eva(Luxemburg), Sarah és Gitte.

Már épp le akartam írni, hogy más különösebb nem történt, pedig: ma reggel a morgensamling a musikhus-ban volt, és a kórus (akiknek sajnos akkor van foglalkozásuk, amikor én dánon vagyok), egy kb fél órás műsort adott. Mennyien is lehetnek? Hát, van 5 fiú (ezt még könnyű volt megszámolni), meg kb 15 lány. És fantasztikusak voltak! Volt dán dalocska, volt gospel, volt Ronan Keating, szóval mindenféle. És nem olyan kis magyar vérszegény kórus! Mindenki mosolyogva(!) teli torokból fújta, volt hogy kánonban, és volt hogy több szólamban. Talán otthon is ha valami vidámabbal próbálkozna az oktatásunk, nagyobb sikere lenne ennek a műfajnak. És azt is hozzátenném, hogy a vagányabb srácok is itt hasítottak, és látszott, hogy élvezik (najó, a viking elég szégyenlőske volt, talán ő érezte volna cikinek?). Pernille persze kísért zongorán, de ez is leginkább arra volt jó, hogy mindenki kieressze a hangját, a zongora mellett nincs mitől félni. A magyar viszonyokkal való összevetéshez még annyit, hogy az a benyomásom, hogy itt egyébként is többet énekelnek az emberek, mint nálunk.

Szóval, irigykedtem, hogy ennek a dolognak én nem lehetek a részese (most). Mondanám azt is, hogy nagyon kellett, hogy ma zenekari nap legyen, ott legalább megtalált a zene, ha másképp is. Már egész jók vagyunk, és megint jött egy új dal, Stand by me - szerintem nehéz. Nem feltétlenül az én részem, inkább az ének, mert nem nagyon vannak szép, könnyen végigjárható dallamívei, az egyéni éneklésen sok múlik, és nekünk énekesből van 4 is (és Camilla továbbra is borzasztó hamis...).

Mára ennyit, még megyek úszni, aztán nem tudom...

Nem tudom, mondtam-e már, hogy a fürdőket fűtik. Na nem nagyon, de kézmeleg a radiátor. Amúgy persze nem számít semmit, mert ezt valószínűleg csak én vettem észre, és mindenki tárva-nyitva hagyja az ajtókat, ablakokat, ezért aztán csak az utcát fűtjük - megjegyzem, rá is fér... Ma Julita mesélte, hogy egy ismerőse apró gyereke úgy járt a dán (vagy svéd?) oviban, hogy tavasszal épp csak kisütött a nap, és enyhe szellő lengedezett, amikor az óvónők kisgatyára vetkőztették a kicsiket, kiterelték az udvarra és slaggal lefröcskölték őket - mint a skandináv test edzésének korai változata. A gyerek napokig az ágyat nyomta, vagyis ezt jobb, ha meghagyjuk a genetikailag erre teremtett skandinávoknak. De tény, hogy amíg rajtam hosszúujjú meg pulóver (és a farmerdzseki sem túlzás), addig itt némelyek póló-rövidgatya-mezítláb (értsd cipő sem!!!) nyomják a reggeleket.

Na. Dánnal ma haladtam kicsikét, Charlotte-tal volt egy rövid magánórám, tudtunk pár mondatot beszélgetni is (Zsuzsinak: 17.lecke), és vele még egy esti szünetben is beszélgettem kicsit:-). Ebéd - a gasztroblog lassan elfogy, mert úgy tűnik, kezdek ráunni a dán konyhára. Leginkább az édes ízek hiányoznak, de összességében sincs nagy kihívás az ízlelőbimbóimnak. Ma lazacfasírt volt (lazac csak nyomokban), főtt zöldség (bébikukorica, spárga, bébirépa és zöldbab), meg sütőben sült krumpli és paradicsommártás. A vacsi pedig meglepetésként csirke és sertéshusi nyársakon tésztával.

Szerdán a délután szabad, úgyhogy kitaláltam, hogy bemegyek Horsensbe, úgyis megvettem a klippekortot 10 útra... Nem volt nagy tervem, de elmentem a turistaközpontba egy térképért, lementem a tengerhez (najó, a kikötőhöz, annak is az ipari verziójához találtam oda), meg shoppingoltam, pontosabban nézelődtem. Hanna biztos nagyon élvezte volna, kedvenc designoldalaink kínálatát (és többet) nézhettem meg élőben. Nade tányért már csak nem vihetek innen haza?! (Így is dögnehéz a bőröndöm...) Végül vettem egy újságot, egy "Élj jobban" címűt (Bo bedre), azt lapozgattam hazafelé.

És nagyon jó ruhákat is láttam, de azt tényleg csak fél szemmel mertem, csak odakacsintgattam... Mondjuk egy térden felül érő csizmát vettem volna, ha jó lett volna, 75 DKK volt akciósan (cca. 2700 Ft).

Vacsi után ékszerkészítésre mentem, hmmm-hmmm, de majd belejövök. Mindenesetre készítettem egy bőr karkötőt Hannának, nem vállaltam túl nehezet, de azt legalább tisztességgel megoldottam.

Ja, még elmesélem, a ma reggeli "morgensamling"-ot az a fickó tartotta, aki a jógát is (Kim), háát, nem vagyok nagy véleménnyel az ürgéről, de ezt lehet, hogy már mondtam. Ma azt találta ki (mondjuk az elméleti körítést nem értettem persze, de Dogmák volt a cím), hogy a zeneházi nagyteremben Strauss zenére meneteltünk körbe, ő mutatta, mikor hogyan. Trappolva, hátrafelé, tapsolva, lábujjhegyen óvakodva, stb (aztán jöttek a vadabb figurák). Szóval nem nagyon értettem, mi volt benne a pláne, de hát biztos kinőttem a korból...

És ha már kaptam ma egy mailt, hogy milyen érdekes lesz később visszaolvasni, mi foglalkoztatott, akkor kaptok néhány gondolatot. Ma Horsens utcáit róva gondolkoztam ezen a dániai kitelepülésen. Azt eddig is tudtam, hogy nem azért jönnék, mert itt többet lehet keresni. Na persze, ez nem hátrány, de ennyi idősen már lehet tudni, hogy a pénz önmagában (bizonyos minimumon túl persze) nem boldogít. Nézegettem a szép holmikat, elképzeltem, hogy berendezek vele egy új lakást... igen, ez klassz. De aztán...? Szóval nem tudom. Még sokat kell a fejemet törnöm, és félek, hogy akkor sem fogok biztos választ tudni. Mert a kérdés valójában nem az, hogy Dánia, vagy otthon maradás, hanem hogy egyáltalán mit kezdjek az életemmel... Ha erre lesz válasz, a többi már könnyen fog menni...

Mindenkinek a legjobbakat, holnap folyt.köv...

Hát, azt hiszem, ma egy rövidebb beszámolót kaptok. Ma zene nap volt, délelőtt és délután is a band-dal gyakoroltunk. Sőt, van 2 új darab is, a Bad moon rising és a Twist and shout. Hát, ha valami, akkor az éneklő csajok a zenekar gyenge pontjai. Én nem mondom, hogy könnyű, de az egyik kislány (kissé túlsúlyos, csúnyuska, feltételezem, otthon jól elkényeztették, de ezt csak így magunk közt súgom) szerintem közelében sem jár a szükséges hangoknak, és a száját sem nyitja ki, meg az öröm sem látszik rajta, hogy odatenné magát - szóval, nem az a baj, hogy nem megy neki, csak egyszerűen nem értem, miért akar énekelni. A Twist and shout-ra aztán Flemming felkérte Danielt (őt már említettem az esernyő kapcsán), és szerintem ő nagyon jó lesz, megvan a ritmus is, a hangja is és a lendülete is. És, ha jól értettem, Norvégia után lesz koncertünk, vagy itt a suliban, vagy valahogy a faluban. A repertoárunk most: Saxofon blues, Rock around the clock, Hungry heart, és persze a maiak, a Bad moon rising és Twist and shout (lehet a neten rákeresni, de megmondom előre, hogy a mi változatunk azért lényegesen eltér a hivatalostól). A legjobb, hogy van intro, meg befejezés, a szükséges csillogással, mint a szaxofonosok jobbra meg balra fordulnak zenélés közben, a végén körbefordulnak (na én nem, én ücsörgök a böhöm cucc mögött), és van szóló is, szaxi, meg zongora meg dob. Itt jegyzem meg, hogy Mugisha (Kongó) kezd egészen dobos benyomást kelteni, kezdi jól érezni magát a helyén, és abszolút jól is csinálja. ...és végülis tényleg az a lényeg, hogy egyébként mindenki piszkosul élvezi az együtt-zenélést, ahogy ezt előre reméltem is.

A délutánban aztán sok érdekes nem volt, ma kihagytam az úszást, sétáltam helyette a faluban egyet, kicsit újságot olvastam. Vacsi után egy iráni származású, de már régóta itt élő fickó jött előadni, de bevallom, ezt most ellógtam. Nem teljesen direkt, de az elejéről lemaradtam, mert akkor kezdtem el a mosást, később meg már cikinek éreztem becsörtetni - és amúgy meg úgysem értek egy kukkot se...

Mosás: Nem volt egyszerű, de megküzdöttem a berendezéssel, volt mosás, meg szárítás. Gyakorlatilag az egész ruhatáramat begyömöszöltem az ipari méretű mosógépbe (kényelmesen befért) és csak egy fél pohár folyékony persil kellett hozzá. A szárítógép meg puhára szárított mindent. Ez már majdnem bio... (najó, kivéve az áramfogyasztást)

Hmm. Talán ma még folytatom a filmnézést, aztán jöjjön holnap egy dánoktatásos délelőtt - most erősebb leszek, ígérem.

Szívesen hallanék rólatok is...

Breaking news: az iskola honlapján az újságoknál (http://www.uldum-hojskole.dk/Nyheder/foraar_2011.htm) megjelent az első, rólunk szóló hír (lehet google fordítóval próbálkozni, de csak angolig javaslom). A harmadik, hosszú kép bal felén hátul engem is láthattok (rózsaszínű felső, világosszürke nadrág). A kép az első napi ismerkedős játékokon készült, aki háttal beszél, az Torben, aki a sportos tárgyakat tanítja, mint beach-volley, friluftsliv (szabadban tevékenykedés?!), ilyesmi. A felső sor jobb oldali képén Alice, aki kb a tábor legszebb kislánya (és a mi házunkban lakik).

Igen, ez is eljött. Amikor nem vagyok kirobbanóan optimista, inkább kissé csalódott és teljesen reménytelen.

Ma reggel dánnal kezdtünk. Megint kiscsoportos foglalkozás volt, a mi hármasunk ment "szobára" utolsónak. Odáig még ment a dolog, hogy a múltkori történetet elolvastuk-e, értettük-e. Felolvastuk a szöveget - megjegyzem Julita klasszisokkal jobban olvas, úgyhogy a kiejtésemre tett pozitív megjegyzést inkább bátorítónak vélem, semmint igazi dicséretnek, így utólag. Aztán következett a tanárnő értelmezésében a szöveg feldolgozása, ha jól értettem, a szereplőket kellett jellemezni. Na itt olyan szavak kerültek elő, amiket még leírva sem láttam soha, nemhogy élőszóban megértettem volna. Csak ültem ott, mint a sülthal, és azon gondolkoztam, hogy oké, hogy nem értek soha semmit, de biztos, hogy a nyelvórán is ennek így kell lenni? Én azt gondolom, eléggé akarom ezt a tudást, és meg is teszek érte minden értelmeset (nem láttam senki mást szombat meg vasárnap reggel tanulni), de hogyha semmi segítséget nem kapok, akkor kár az egészért.

Bevallom, drága barátaim, sírtam. Súlyos dolog ezt itt a világhálón közzétenni, de úgy éreztem, teljesen magamra hagytak, és teljesen tehetetlenül állok az Erőkkel szemben. Ebéd után az is megfordult a fejemben, hogy lemegyek az irodába, és megkérdezem, mennyi pénzt adnak vissza, és hazamegyek. Belőlem soha nem lesz már semmi sem, arra vagyok ítéltetve, hogy a BFO székéhez láncolva húzzam az igát halálomig...

Szóval, nagyon sötét volt a kedvem, annyira, hogy muszáj volt egy sütit vennem magamnak a falu egyetlen boltjában. Meg is bűnhődtem érte, mert nemhogy 14 DKK-t (azaz cca.500 Ft-ot), de fele annyit sem ér.

Végül aztán csak megmostam a szemem, vettem néhány mély levegőt, és beültem a délutáni dánra. Pernille nagyon jó fej, beszélgettünk pár szót (bár persze inkább angolul), aztán megegyeztünk, hogy ma békén hagy, szépen önálló feldolgozásban haladok az otthoni dán könyvvel és munkafüzettel (wááá, most látom, hogy a könyvben kihagytam a 17. leckét, de a munkafüzetben gond nélkül túlestem rajta, és már a 18. leckénél tartok), de a végén adott egy dán filmet, ami a dán szöveg alatt dánul feliratozott. Erről még mesélek később.

Ezt követően volt még egy óra, én a rövidfilmet választottam. Bár a tanár útmutatójából itt sem értettem semmit, de a 3 film, amit megnéztünk, nagyon jó volt. Az első egy 98-as film volt, A választás éjszakája címmel, és a rasszizmusról szólt, a második egy elég érdekes bábfilm  volt, amiben egyetlen élő szereplő egy cca 1 éves baba volt, aki elefántként mozgott a bábok kifinomult világában. Nem tudom, ki mit gondolt róla, azért valami elképzelésem van róla, mit akarhatott a film mondani... A harmadik pedig egy egészen erőteljes izlandi film volt egy öreg tanyasi farmerről, akinek meghal a felesége, még mellette alszik 1-2-t, amíg elkészíti a koporsót meg a sírhelyet, majd ő is az asszony koporsója mellé fekszik, és magukra borítja a kisteherautó platójáról a földet - mielőtt a lánya megérkezik...

Szóval, az utóbbi 24 óra a skandináv film jegyében telt, egyelőre le vagyok nyűgözve. Most este elkezdtem nézni a kapott filmet, a címe Brødre, azaz Fivérek. A cselekményről még nem írnék, egyrészt hátha valaki megnézné, másrészt nem vagyok a végén, még minden kaphat más színezetet, inkább a nyelvről írok.

Na most érzem, hogy ez gyakorlatilag a mission impossible. Ki van írva a szöveg (azt még értem is), de fizikailag lehetetlen, hogy annyi mindent annyi idő alatt kimondjanak. Visszatekerem, és nem - a közelében sem járnak. Csak tudnám, hogy ők hogyan értik meg egymást?! ...és már azt is érthetitek, miért nem vetítenek nálunk gyakran magyarra szinkronizált dán filmet...

Egyéb napi hírek: igen hűvöske van, többször esett az eső, a fürdőkben befűtöttek. Sajnos, ma nem volt úszáslehetőség, és a mai hisztiben annyira elfáradtam, hogy szerintem a kondiba sem megyek le. Kitanultam viszont a mosoda használatát, holnap élesben is túlesek rajta (szerencsére szárítógép is van). Ebédre valami sűrűbb mártásban úszó csirkemell kockák voltak, rizzsel és salátával, ami esetében ingadozom a jégsaláta és a zsenge káposzta között, inkább az utóbbi javára, és meg volt szórva aszalt sárgabarack csíkokkal és fél mandulákkal. Vacsorára meg előkerült az egész hétvégi menü:-). Ja, és Pernille-től kértem zongorakíséret kottákat, mire mondta, hogy a nagyteremben ott van az egész nagykönyv a zongora tetején, gyakoroljak csak kedvem szerint - meg is tettem:-), jólesett. (Ha igyekszem, mire elmegyek 1 vagy 2 dalt el fogok tudni játszani, bár nagyon sokat felejtettem...)

Mára ennyi. Azért nem kell féltenetek, kialszom magam, erőt gyűjtök, és holnap ismét a régi leszek:-). Ti is vigyázzatok magatokra!!!

Egy rövid kulturális ajánló: az esti filmként a "Blinkende lygter" című dán filmet néztük meg, dán nyelven, angol felirattal. Mindenkinek nagyon tudom ajánlani, ha meg tudja szerezni, kicsit az "In Bruges" enyhén fekete humorával készült film, nagyon-nagyon jóóóóó!!!!

Az éjszakai ivászatot és ordítozást ma hosszú méla csend követte, majd a 10 órás kibővített reggelire nagyjából előtámolygott a csapat - nagy része. Elég hervatag volt a brigád, akivel beszéltem, az többnyire súlyos másnaposságot emlegetett:-). Én bezzeg nem ittam, nem buliztam (nem hiányzott, amikor eljöttem, akkor épp valami olyat kezdtek játszani, amit éreztem, hogy esélytelen megértenem, és ezt amúgy Julita meg is erősítette), viszont tekertem a szobabicón a kondiban 45 percet...

Ma reggel kicsit tanultam, aztán... Ja nem is meséltem. Van ugye a mindennapi takarítás, de abban mindenki mindig résztvesz- Aztán van a konyhaügyelet, meg a kultúrügyelet. A konyhaügyelet értelemszerűen a kajálások után segít rendberakni az éttermet, a kultúrügyelet most a hétvégére javasolt programot. Ennek részeként mentünk délután 1 körül gyalogtúrára (najó, inkább sétára) az Uldum Kær-be. Ez gyakorlatilag a préri itt a környéken, van valami prospektus is róla, szóval gondolom, valami természetvédelmi terület, ilyesmi, talán láp is (legalábbis most meglehetősen belvizes volt). Végig aszfaltozott, de minimum kaviccsal felszórt úton mentünk, és végig töksima tájon (pedig a suli az egy kis emelkedőn van). A dán időjárás ismét megtréfált bennünket, szikrázó napsütésben indultunk, de a táv kb egynegyedénél egy jó erős zuhé elkapott bennünket, szél is, eső is. Nem is értettem, hogy a dánok felénél nem volt esővédő cucc... Bár az is igaz, hogy nem is nagyon zavarta őket, hogy eláznak. Igen mókás volt, hogy az egyik esernyő kiszabadult az egyik lány kezéből, és messzire fújta a szél. Itt aztán élő bemutatóban láthattuk, hogy mégis van kerítés - villanypásztor. Daniel (Izland) ugyanis az ernyő után vetette magát, átugrotta (volna) a villanypásztort - de kissé megakadt benne, ezért hempergett egyet a vizes fűben, majd jó hosszan megkergette az ernyőt. A lovagias tettnek egyetlen szomorú mozzanata az volt, hogy az ernyő enyhén szólva is totálkárosan került meg (ld képek, ha lesznek).

Az iskola nem hazudtolta meg magát, a táv felénél egy pihenőt találtunk (najó, ezt nem a kedvünkért hozták össze), madárlessel, esővédővel (szerintem ott még hálózsákban aludni is lehet, mert magasított padozata van), valamint WC. Direkt lefotóztam, mert szerintem ez az egy fotó bemutatja, mi a különbség a 2 ország között... Na szóval, beépített emberek előreautózva kávéval-teával-vajaszsömlével vártak bennünket. A pihenő után legyalogoltuk a kör másik felét és hazajöttünk. Nekem nagyon tetszett, a gyönyörű tiszta levegő, kék ég a felhőkkel, az állatok, a virágok. Ja, a virágok. Kicsit Gulliverként az óriások országában éreztem magam, ami Koppenhágában kezdődött, ahol egy árusnál a 12 cm nagy borsóhüvelyeket láttam. Itt meg amerikai nád 2 arasz hosszú levelekkel, és óriáslapu embermagasságú kiadásban. Kissé ijesztő volt, bevallom...

Itthon 4kor filmvetítés volt a caféban, a meglepetést az adta, hogy a fiatalok behordtak szivacsokat, babzsák foteleket, sokan a paplanjukat is lehozták, és mindenki elhevert, és így nézték a projektorról vetített filmet. A másik, ami nagyon kellemes meglepetés volt számomra, hogy a Másnaposok c. filmet néztük meg, angolul, de dán felirattal. És becsszóra jobb volt, mintha csak az angol hang ment volna. És megint volt pár olyan szó, amit megtanultam:-). Pl. Bryllup = wedding (meg amire ráismertem, hogy reggel épp azt tanultam:-D)

Most pedig igyekszem, mert 7-kor a zeneházban szaxofonszólam gyakorlás lesz.

(Marci már dolgozik a blog "képesítésén"..., úgyhogy már csak egy kis türelem...)

Mivel ez a blog már folytatása valaminek, nem meglepő, hogy rögtön különkiadással nyitok:-).

A mai nap az előzetes terveknek megfelelően a horsensi "Europæisk Middelalder Festival" meglátogatásával telt. Sikerült a Julitát, a lengyel leányzót magammal csábítani, kettesben sokkal mókásabb volt.

De kezdjük a reggellel: hétvégére tekintettel nem reggeli (morgenmad) van, 3/4 8-kor, hanem - talán mondjuk így - villásreggeli (brunch/mokost) 10.00-11.30 között. Kissé kibővített választékkal, többek között forró péksüteménnyel. Nem is volt ezzel baj, mert azért az itteni "volánbusz" sem jár percenként, gyakorlatilag egy 7:45-ös vagy egy 12:20-as járat közül választhattunk, naná, hogy az utóbbi nyert. Mivel az út 34 DKK, de klippekorttal 22, ezért jól bevásároltunk, ez utóbbi ugyanis 10 Uldum-Horsens útra elegendő (mondhatni)tömbjegy. Kb 40 perc alatt beértünk a városba, és megtámadtuk a fesztivált. Térkép szerint korlátozott, bejárva mégis meglehetősen nagy területen rendezték meg, a terület felismerhető volt arról, hogy az utakat felszórták faaprítékkal. Tényleg igyekeztek a korabeli hangulatnak minél több mindennel segíteni, beborították az utcai pavilonokat, a hangosítást, ilyesmi. Rengeteg látogató is beöltözve jelent meg, nincs mókásabb annál, mint amikor a középkori lovag űrkorszaki babakocsit tol:-).

Természetesen volt vásár, ez a része kevésbé volt számunkra érdekes, nem is akartunk semmit venni - és ezt sikerült is derekasan betartani. Láttam viszont egy jó ötletet, tányér helyett nyers kelkáposztalevélbe pakolták a kaját, azt meg előre kiírták a honlapra, hogy műanyag pohár nincs, tehát ha innivalót akarsz, meg kell vegyél egy kerámiacsuprot.

Nagyon jók voltak viszont a zenészek, és elcsíptünk egy komplett színielőadást is. Mit elcsíptünk??? Séta közben egyszercsak odalép egy idősebb, de még öregebbre maszkírozott nő, és nekiállt dánul valamit mondani nekem. Ezt hittem, ott rögtön elátkoz, vagy tenyérjósol, vagy mittudomén, de mikor mondtam, hogy nem értem, akkor rögtön angolra váltott, és némiképp kacifántos fogalmazással invitált az előadásra. Bevezetésképp egy komplett papi körmenetet is kaptunk...

Később átvágtuk magunkat a tömegen, és megnéztük az arénát, ahol jól kigyakorolt harci játékokat láttunk, sajnos csak gyalogos harcosok előadásában. És itt jegyezném meg, hogy összefutottunk egy kisújszállási csapattal, akiket szintén meghívtak a fesztiválra...

Azt még elmesélem, hogy szegény Julita kiakadt eléggé, mert több helyen állatok leölését, feldolgozását is bemutatták, azzal tudtam cska megnyugtatni, hogy valószínűleg nem ott helyben ölték meg őket (bár a csirkében majdnem biztos vagyok, hogy igen, de szerencsére ott csak a kopasztásból csíptünk el pillanatot. Ezek egyébként igen népszerű látványosságok voltak.

És hogy valami jobbat is írjak: valami egészen érdekes kutyákat is láttunk, akkora, amint a borjú (jut eszembe, mint a dán dog), de hosszabb szőrrel, filigránabb pofával (van fotó), összességében igazi középkori megjelenéssel.

Az idő meg olyan igazi dánra sikeredett, hol lógott az eső lába, hol le is esett:-), az esőkabátomat föl-le rángattam.

Végül a tervezettnél hamarabb le kellett lépnünk, mert kiderült, hogy az eredetileg kinézett busz ma sajnos nem közlekedik, ott éjszakázni meg egyikünknek sem volt kedve.

Összegezve: tényleg egy nagyszabású rendezvény volt, nagyon örülök, hogy elmentünk. Látszott, hogy mindenki jól érzi magát, és nagyon sokan odateszik magukat, hogy egy igazi korhű fesztivál jöhessen létre. Mert nem meséltem a rengeteg kézművesről, volt 2 sátor is, ahol kovácsoltak, láttunk kőfaragót, fafaragókat, a gyerekeknek is mindenféle ilyesmit tanítottak (najó, talán kovácsolást nem), de a legmegdöbbentőbb az volt, hogy az utcákban gyerekkoldusok kuporogtak a falak mellett, kéregetve. Jól szituált gyerekeknek tűntek, de sokan mezítláb, rövidujjúban, tényleg rongyokban ücsörögtek (azért rajtam jól elvolt a poló+pulóver+széldzseki). Időnként nem tudtam eldönteni, hogy mennyire kell nekik a pénz...

Ennyit a fesztiválról, talán tudok majd képeket is feltenni...